HAJDÚ LÁSZLÓ

Cseh Borbála, 2013

„Szemben a falsík, hogy megtörje álmod körét.

De a kép felkiált….

S gondolsz tiszta fellegekre szigeted fölött,

Mikor a zöldszínű hajnal titokzatos vizek szívében

Megvilágosul.”

(Saint-John Perse: A fal

Nemes Nagy Ágnes fordítása)

Hajdú László képei tág teret adnak az értelmezésnek – de mindig függetlenek maradnak attól, mint ahogy nem sorolhatóak semmiféle stílusba vagy irányzatba sem. A festészet tradícióihoz kötődő vizuális nyelven képpé fogalmazott gondolataiban a jelenségek eredeti létezési módját keresi: elindul egy hosszú úton, hogy a dolgok végső természetére kérdezzen rá. Tisztán mindentől, ami korlátozhatná, kizárólag tárgyára összpontosít: valamennyi jelenséget közvetlenül és egyidejűleg engedi szemlélni.

A valóság természetét megjeleníteni képes festői eszközök önmagukban végtelenül leegyszerűsítettek és mindig egy egységes rendszernek a részei. A művekre jellemző a fegyelmezett, geometrikus szerkesztés és az aprólékosan megmunkált, gyakran monochrom felület.

A kép a futó pillantás számára nyugalmat sugall. Az alaposabb szemlétet számára válik lassan kibonthatóvá a kép összetettsége. Ez Hajdú egyik varázslata. Látjuk kívülről – miközben már benne is vagyunk. Lépésről-lépésre haladunk a távoli ismeretlenbe, át minden veszélyes buktatón és hirtelen feltáruló, váratlan gyönyörűségen. Minden műve, akár önálló alkotás, akár sorozat, egy-egy gondolat útjának egyszerre konkrét megfogalmazása és a valóságos jelenségektől való teljes elvonatkoztatás, a dolgok végső létállapotának megélése iránti nyitottság. A magány megenyhülő bánata. Az egymásra rakódó szorongások felett ragyogó belső fény.

A geometriát mint hatékony eszközt használja, amely a következetes összpontosításhoz a szellemi tisztaságot adja. Nem épít azonban konstrukciós formabirodalmat, hanem rendíthetetlenül a saját útját járja, amely az ábrázolás helyett a teremtő megjelenítést, az értelmezés helyett az együttrezgés érzetét közvetíti.

A vonalak a képek meghatározó elemei. Néhol szinte csak érezni lehet a jelenlétüket, máskor a vonalrend maga a kép. A kép belső idejét vonalak végtelen aprólékossággal megfestett finom rezdülései teszik érzékelhetővé. Egyszerre vonzanak a párhuzamosokat egymással metszésbe álmodó végtelenség felé és mutatják meg a tűnékeny pillanat titkát.

A jelenségek természetének és létezési módjának a valósághoz való vonatkoztatását Hajdú a néző számára hagyja nyitva. A legfontosabb fogódzó, amit ad, hogy a kép vizuális impulzusai által szinte örök időt kínál fel: lehetőséget a szemlélődésre. A többi már nem rajta múlik.

Hosszan lehetne sorolni, mit nem tesz a festő: nem óhajt megismertetni, elmesélni, de még csak párbeszédet kezdeni sem. Színtiszta festői eszközökkel mutatja az utat, amit bejárt, minden töprengése és következtetése egy-egy vizuális állásfoglalás. Képet fest, nem magyaráz. Nem többet és nem kevesebbet alkot, mint egy képet, s a kép által önálló világot. Lehetővé teszi az elme és a lélek számára külön létező jelenségek együttes szemlélését. A kint és a bent, a konstrukció és a képzelet, a racionalitás és az emóció és mindezek egymásra hatása, tükröződése helyett a végső érvényességhez vezet el. Az általánosban megjelenő konkrétat, az időtlent megfoghatóvá tevő pillanatot engedi megtalálni a kép. Nincs külön látvány, van viszont a látvány által megélhető teljesség.

A szemlélő számára a tér képzete sok lehetőséget kínál: a három irányba futó vonalak mentén a kép belső terét, mint kivételes univerzumot felfedezni vagy akár önmagát, mint pontot tételezve részt venni Hajdú vizuális világában. Ez azonban a néző saját választása, a saját érzései és gondolatai jelölik ki a kép végtelen komplexitásában azt, ami így számára létezővé válik. A festő nem ülteti át a saját felismeréseit a nézőbe. Aki a dolgok természete iránt nyitott elmével és szívvel keresi a jelenségek örvénylésében az utat a saját ráébredéseihez, az Hajdú képeiben örök társat talál.

Hajdú képei nem hasonlítanak semmilyen más képre. Különböző technikákkal készülnek, különböző megfogalmazásban, mégis, aki már életében egyszer látott akár egyetlen alkotást a festőtől, azonnal felismeri az összes többit is.

Az erő, a bölcsesség és a megjelenítés ereje az, ami a művek kisugárzását adja.

Hajdú képei. Lehet nélkülük élni. De nem érdemes.  

Built with Berta.me